Hévíz, ahol a test és a lélek összhangba kerül

Hévízi TófürdőHévízBalaton turisztikai térség

Van a Balaton nyugati csücskétől nem messze egy kisváros, mely már nevében is utal a helyi termálvízforrásokra. Hévízen a világ legnagyobb biológiailag aktív termáltavában fürdőzhetünk. Különleges élmény a páralepelbe burkolózó tó felszínét pettyező vörös tündérrózsák között lebegni.

Római kori egészségáldozati érméket találtak az itt végzett ásatásokon, és a legenda szerint az egykori római császár, I. Theodosius is itt gyógyult ki gyermekkori bénulásából. A modern fürdőkultúra fejlődése a XVIII. században kezdődött meg, amikor a térség a híres Festetics-család fennhatósága alá tartozott, és gróf Festetics György a tó vizén, tutajokra építtetett fürdőházat.

Egy valóságos csodalabor

A több tízezer éves, legmélyebb pontján 38 méteres, 4,4 hektár felületű tó az azt körülölelő 50 hektáros erdővel együtt természetvédelmi területnek minősül. A tavat körbefogó véderdő kulcsfontosságú eleme a tó ökológiai rendszerének, hiszen a tó gyógyító hatását annak természetes környezete teszi teljessé. A tó biológiailag aktív vizét mozgásszervi operációkat követő rehabilitációra, valamint a köszvényes megbetegedések tüneteinek enyhítésére alkalmazzák.

Mindemellett jelentős szerepet játszik az általános értelemben vett egészségmegőrzésben is. A tó vize három és fél naponta természetes úton cserélődik. Az ovális alakú tavat meleg és hideg vizű források egyaránt táplálják. Hőmérséklete nyáron 33–38 °C között mozog, de télen sem esik 22–23 °C alá, így a fürdőzők a legzordabb időjárási körülmények között is kellemesen tölthetik az időt a tóban, melyet ebben az időszakban gyakran vastag páraréteg fed.

Gyere, és éld át a páratlan élményt, szívd magadba a különleges, kívülről patinás, belülről teljesen felújított épületek látványát – a vízben lebegve. A területen terápiás részlegek, valamint egy wellness- és gyógyközpont is található, amelyek ideális körülményeket teremtenek a gyógyulni, pihenni és kikapcsolódni vágyóknak. 

Gyógyiszappal a természetes méregtelenítésért

A gyógyvizű tó fenekét több méter mély tőzegréteg borítja. Az iszapban élő különleges élőlényeknek köszönhetően a hévízi gyógyiszap egyedülállóan puha.

A meleg gyógyiszappal történő kezelések stimulálják a keringést, ezzel gyorsítva az anyagcserét. Rugalmassá és bársonyosan puhává teszi a bőrt, ezért a tóból nyert iszapot a szépségipar is előszeretettel használja.

A hagyományos hévízi gyógykezelés pozitív hatásai tudományosan bizonyított tények. A különleges összetételű gyógyvízzel és a tóból nyert gyógyiszappal történő kezelések több mint kétezer éves gyógyászati hagyományokon alapulnak. Hévíz első osztályú gyógyszállói, valamint a térség más wellness- és gyógyüdülői egyrészt klasszikus terápiákkal, másrészt modern wellness-szolgáltatások keretében számtalan egészségmegőrző, fitnesz-, selfness-, valamint életmódprogramokkal várják vendégeiket.

A térség számos aktív, kulturális és kulináris élményt rejt. A parkokban, sétányokon és túraútvonalakon pihentető sétákat tehetünk, de akár a nordic walkingnak is hódolhatunk.

MAGYARORSZÁG CSODÁI: HÉVÍZI TÓFÜRDŐFolytatódik Magyarország csodáit bemutató minisorozatunk, fogadjátok szeretettel a legújabb részt, melyben a világon egyedülálló Hévízi tófürdőt mutatjuk be! Van a Balaton nyugati csücskétől nem messze egy kisváros, mely már nevében is utal a helyi termálvízforrásokra. Hévízen a világ legnagyobb biológiailag aktív termáltavában fürdőzhetünk.
Magyarország Csodái: Hévízi tófürdő
Csodás Magyarország: Balaton
Magyarország Csodái: Makói Hagymatikum
Magyarország Csodái - Tisza-tó

Járd be velünk az országot!