Erdei séta Gemencen – A Molnárka tanösvény

A Molnárka tanösvény a Pörbölyi Ökoturisztikai Központtól 8 kilométerre északra, a Gemenci Erdei Vasút Malomtelelő és Lassi megállója között található. A 2014-ben Az év ökoturisztikai tanösvénye címet elnyert sétaút érdekes és interaktív módon mutatja be a gemenci erdő élővilágát, valamint a vidék táj- és kultúrtörténeti érdekességeit.

A tanösvény egykor Malomtelelő tanösvényként volt ismert, mely a Gemenci erdő  első tanösvénye volt. Az ártéri erdőbe érkező látogatók igényeit felmérve az egykori tanösvény nyomvonalát meghosszabbította az erdőgazdaság, melynek köszönhetően a tanösvény jelenleg 11 állomásból áll.

TIPP! Hosszabb cikkünk Gemencről itt olvasható!

A tanösvényt a Gemenci Erdei Vasút menetrend szerinti járataival, valamint az árvízvédelmi töltés felől gyalogosan vagy kerékpárral is elérhetjük.

A tanösvényen kirándulók Molnárka, a tavi molnárpoloska segítségével interaktív módon, például háromszög forgató, céltávcső, memóriajáték segatségével ismerhetik meg az ártéri erdő kincseit. Többek között információt kaphatunk a gemenci erdő kialakulásáról, az ártéri erdőben élő nagyvadakról, a madárvilágról, az erdei virágokról, gombákról, az itt található fekete dióról és egyéb fafajokról, az ártéri erdőgazdálkodásról, valamint a hajómalmokról.

A tanösvény egyik megállója az időszakos vízjárású Malomtelelő-tó partján található, ahol egy madármegfigyelő toronyból jó szerencsével akár réti sast és fekete gólyát is láthatunk a kirándulásunk során.

Cikkajánló: A Dél-Dunántúl legszebb tanösvényei.